Noémi dédnagypapáját Pécelen a ma már felettébb romos, az 1900. körül épült „Bagolyvár” építőjeként ismerhetjük. A Francsek-villa néven is ismert valaha szép tornyos épület a vasút túloldalán, az Újtelepi út végén található ma is.

A beszélgetéshez összeállított fotókat nézegetve, büszkén meséli, hogy a hajdan két tornyos villához még kicsi kápolna is tartozott, ugyanis a dédpapa evangélikus lévén épített a családnak sajátot, mivel Pécelen akkor tájban még nem volt evangélikus templom.

Francsek dédnagypapa elismert építészként élt a székesfővárosban. Amikor 1909-ben megözvegyült, felesége az akkori polgármester Bárczy István húga, Sacher Eleonóra lett és az öt Francsek gyermek ezután is a nyarakat az akkor még szép, hangulatos péceli nyaralóban töltötte.

A Bárczy és a Francsek család közötti jó kapcsolat később elmélyült, mikor Francsek dédpapa meghalt, ekkortól a Bárczy-család segítette a Francsek csemeték sorsát, taníttatását egészen a házasságokig.

Itt érkezünk el Bárczy István személyéhez, aki Sacher Istvánként Budapesten született 1866. október 3-án, egy nem igazán gazdag családban. A jófejű, tanulni vágyó István a budapesti egyetemen jogászként tanult és végzett, de fontos megjegyezni, hogy akkoriban még a jogi tanulmányokhoz hozzátartozott a közgazdaságtan tanítása is.

1889-től, tanulmányainak befejezésétől a fővárosnál dolgozott. Anyagi helyzete miatt –segítenie kellett családját- közben tanítást is vállalt, könyvet ír, igyekszik minden módon megfelelő anyagi helyzetüket biztosítani.

A főváros szolgálatában igen rövid idő alatt jutott fölfelé a ranglétrán, 1901-ben a Közoktatási ügyosztályt már tanácsnokként vezette, s így hozzákezdhetett minden idők legnagyobb és legsikeresebb oktatási reformjának megvalósításához. Ekkor indította el a „Népművelés” c. folyóiratot, melynek szerkesztője is volt.

Hatalmas munkabírásának és tudásának elismeréséül 1906-ban Budapest főváros polgármesterének választják meg.

Mi indokolta Bárczy iskolaprogramjának jogosságát? A kiegyezés utáni években megindul a főváros népesedése, ezrével érkeztek vidékről az ott boldogulni nem tudó családok. Így rohamosan nőtt a meglévő iskolákban az osztályok létszáma.

Az iskolák építéséhez azonban pénzt kellett előteremteni. Tehát Bárczy hitelt vett fel és így –ha jól emlékszem a számokra- 34 új iskolát építettek, hat meglévőt újítottak fel és a peremkerületekben 10 un. Barakk-iskolát hoztak létre, melyek akár költöztethetőek is.

Ezzel egy időben elindulhat a tanoncképzés, s mindehhez az iskolák építésével egyidejűleg a meglévő pedagógusok továbbképzése is.

Az Ő nevéhez fűződik az első lányok részére létesített női ipari iskola is.

Olyan intézmény kialakítására törekedett, amely a kezdő tanítót bevezeti az iskolai munkába, megszünteti képzettségének hiányosságait, alkalmassá teszi hivatásának magas szintű gyakorlására, a már működő pedagógusnak pedig lehetőséget ad szakmai-pedagógiai műveltsége gyarapítására.

Bárczy István 1912. február 1-jén a VIII. kerületi Mária Terézia – ma Horváth Mihály – téri iskola épületében megnyitotta a Fővárosi Pedagógiai Szemináriumot.

Mindezekhez azonban természetesen szorosan kapcsolódik az egyre gyarapodó főváros lakáshelyzetének javítása is.

Ezért újabb hitelekből elindult lakásépítési programja is, mely végül két szakaszban valósult meg.

Létrehozta a un. Népházakat, melyekben egyszerű lakásokat kispénzű embereknek, ahol a főváros a tulajdonos, tehát a lakbér a főváros kasszájába került.

A Népszálló építése annak a 400 családos férfinek épült –kicsi szoba, a mellékhelyiségek közösek-, akiknek munkalehetősége a budapesti lakáson múlhat.

A Műhelyház számomra a legfantasztikusabb ötlet. A Műhelyházakban olyan iparos mestereket juttatak a főváros pici lakáshoz és mellé egy kicsi műhelyhez, akik önerőből nem tudnak fenntartani sajátot. Ám Bárczy tervei nem álltak meg itt. A mesterembereknek adott minden egyes műhelyhez az árvaházból kijáró fiatalt irányítottak tanoncnak, aki ezzel szakmához is jutott élete további folytatásához.

Bárczy polgármesterségének idejéhez tartozik még a nagyszabású lakásépítési program részeként a lakótelepek építésének kezdete. Természetesen az akkori anyagi és egyéb lehetőségek határain belül épültek ezek. Így pld. a ma is meglévő Wekerle-telep Kispesten, a Százados úti „Művész-telep”, a Kén utcai emeletes bérlakásokból(az évek során elhíresedett Dzsumbuj), a Salgótarjáni út Keleti felőli oldalában mind a mai napig létező kolóniák stb.

A Wekerle telep kertes házait a fővárosi közhivatalokban dolgozó „tisztviselők” lakták, míg az emeletes bérkaszárnyákat a vidékről özönlő, a fővárosban boldogulásukat kereső családok. A tulajdonos itt is a főváros volt, tehát a lakbér a főváros bevétele volt.

Bölcs előrelátással tudta, hogy a rohamos népesedés egyenes következményeként a főváros terjeszkedése eléri a környező kisebb településeket, azaz „összenőnek” idővel. Elkezdte a város közvetlen közelében lévő községek felméretését, földrajzi, nyelvi sajátosságaik, a mesterségeik többségének megismerésére. Így a főváros terjeszkedésében figyelemmel lehettek az egyes területek már kiépült, elterjedt munka- és egyéb lehetőségeire.

Figyelme az egészségügyi ellátás javítására is kiterjedt, bár új kórház építését nem tudta elérni, de az Ő polgármesteri tevékenységének időszakára esik a Szent István kórház, a Szent János kórház jelentős bővítése, ugyanebben az időben a főváros megvásárolta a Bakáts téri –Schöpf-Mérei Ágost– klinikát, mely szülészetként működött továbbra is.

S mindezt megint csak miből?

Bárczy hitelt, hitel után vett fel külföldi bankoktól, amiket természetesen törlesztenie kellett a fővárosnak. Ezért a bevételt is fokozni kellett.

Tehát újabb feladat végrehajtásába kezdett. Elkezdte a főváros felvásárolni a nagy szolgáltatókat, elsőként a Gázműveket, aztán a Vízművek stb. mind szépen sorra kerültek. Ezzel elérte, hogy tulajdonosként a fogyasztások utáni számlák összege szintén a főváros bevételét növelje. Sőt! Amikor az Elektromos Művekkel hosszabb tárgyalások után sem tudott megoldásra jutni, a Szent Imre telep területén (ma a Lágymányosi rész) felépíttette a Lágymányosi Erőművet, s ezzel a főváros legnagyobb áramszolgáltatójaként ez az összeg is Budapest pénztárába folyt be. Később ugyanilyen elgondolásból vásárolta meg az akkori Villamosvasút társaságot, a fürdőket, sőt még az Állatkertet is. Mindezek bevételeiből tudta finanszírozni a hitelek visszafizetését, illetve az újabb feladatokhoz szükséges pénzt.

Közel 12 évig tartó polgármesterségének ideje alatt felismerte, hogy az egyre népesedő Budapestnek terjeszkednie kell.

Kedves Saly Noémi!

Köszönöm ezt a számomra érdekfeszítő előadást, a rengeteg információt, melyet úgy osztott meg hallgatóságával, hogy mindannyian élvezettel hallgattunk, hogy megosztotta velünk azokat a fotókat, melyek egy szép családi album féltett darabjai.

Remélem még lesz alkalmunk előadását meghallgatni,ezért inkább így zárnám le ezt a beszámolót:

                                                                           Viszontlátásra Pécelen!

Megjelent az ESE-Híradó Pécel-Isaszeg-Gödöllő Kistérségi Kulturális és Közéleti havilap

2010. júniusi számában

www.egymast-segito.hu