A barátság aranyfonal...
. 2007.02.20. 09:25
„A barátság aranyfonal…”
Általános iskolás koromban nagy divat volt lányok között az „Emlékkönyv”.Számon tartottuk,hogy az osztályban ki,kinek adta már oda és még kitől várhatja,hogy megkérje írjon bele. Mindannyian valami egyénit akartunk írni,ennek ellenére minden emlékkönyvbe legalább egyszer belekerült a fenti sorral kezdődő versike:
„A barátság aranyfonal,
de ha egyszer elszakad,
össze lehet ugyan kötni,
de a csomó megmarad.”
A hajdani négysoros mondóka valódi jelentéséről akkor – gyerekfejjel – fogalmunk nem volt. Ma már tudom,hogy az igazi,őszinte barátság nagyon ritka,nincs olyan mértékegység amivel mérni lehetne,vagy olyan szavak, melyekkel tartalmát meg lehetne fogalmazni.
Felvállalva,hogy mindenkinek más a véleménye,megpróbálom leírni,hogy nekem mit jelent a barátság szó tartalma.
Az igazi barátság kialakulásához több apró jel szükséges. Első sorban elengedhetetlen a kölcsönös szimpátia, s az összes többi „hozzávaló” alapja a kölcsönös és az őszinte szó. Szerintem ugyanis két ember között a barátság belső tartalom és nem befolyásolhatják külső tényezők. Előfordul, hogy valakit első pillantásra szimpatikusnak találunk, de beszélgetéskor kiderül, hogy ennek ellenére, nézeteink, véleményünk a világ dolgairól távol állnak egymástól. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy csak az lehet a barátunk, akivel mindenben teljesen megegyezik a véleményünk. Ugyanilyen elengedhetetlen kelléke az alakuló barátságnak, hogy mindkét oldalon találjunk olyan érdeklődési területet, ahol elfogadjuk a másik tudását, tulajdonságát, vagy tájékozottságát.
Számomra a következő nagyon fontos krítérium, hogy ha az élet egyes területeiről nem is egyeznek nézeteink, egymás véleményét, meggyőződését feltétlenül tartsuk tiszteletben. A igazi, tartós barátsághoz mindkettőnk részéről szükséges a bizalom, s a meggyőződés, hogy igazi barátomra bármikor, bármiben számíthatok, ugyanúgy, ahogy Ő is rám. Tőle elfogadom a kritikát, megszívlelem amit mond, hiszen fontos, és meghatározó a véleménye, s tudom, hogy velem mindig őszinte.
A barátság kialakulása is érdekes folyamat. Van, amikor csak idővel vesszük észre, hogy az ismeretség barátsággá vált. De előfordult már, amikor jószerint ismeretlenül, egy telefonbeszélgetés, egy hang alapján érezzük meg, hogy olyan emberre találtunk, akivel órákon át tudunk beszélgetni. Nem ismerjük egymást, a beszélgetések során kiderül, hogy két külön világból érkeztünk, s ennek ellenére, rengeteg dologról, nagyon jókat tudunk beszélgetni. S ha ezek a beszélgetések ismétlődnek, s mindig újabb és újabb közös témára találunk, egyre többször tartjuk fontosnak új ismerősünk véleményét, hát akkor – nálam legalábbis – ebből „menthetetlenül” barátság lesz. Persze ehhez is feltétlenül szükséges, hogy az érzés kölcsönös legyen.
Ebben a mai felgyorsult világban, minden nap meg kell küzdeni alapvető gondjainkkal. Számomra felbecsülhetetlen értéket képvisel a tudat, és bizonyos biztonságérzetet ad, hogy van néhány ember, akikre mindig számíthatok. A napi gondok, problémák megoldásában mellettem állnak, és ha kell tanácsaikkal, vagy csak egy kiadós beszélgetéssel, segítenek a legjobb megoldást megtalálni. Ők a BARÁTAIM!
Pécel, 2004. február 12.
Csontos Tamásné
|