Aztán az élet úgy hozta, hogy megszerettem a műfajt, és amikor egyetemista lettem, a legfontosabb beruházásom az Operaházban akkor még létező Wagner-bérlet lett. A legcsóróbb időszakaimban sem voltam képes lemondani az opera élvezetéről, így kívülről tudom ma is, melyik pótszék mozgatható, és melyik legolcsóbb helyről lehet tökéletesen látni. (Jó, ezt a saját káromon sikerült csak megtapasztalnom, és valószínűleg épp egy ilyen, félig oszlop mögött ülős előadáson foganhatott meg a fejemben a gondolat, hogy ha egyszer sok pénzem lesz, a világ összes operaházát bejárom.)