Mit tehet egy idegen főváros külső kerületnek számító,
egyébként is nehezen megtalált bezárt kapujú épület előtt a
didergő Domingo rajongó? A szemben látható élelmiszer áruházba megy és megpróbálja féltett horvát pénzét gazdaságosan felhasználni. Mi is így tettünk!
Igazán szerencsésnek érezhettük magunkat, mikor az áruház
előterében egy kávézót találtunk, ahol néhány horvát kuna ellenében forró cappuccinot vásárolhattunk és kényelmes szé-
keken húzhattuk az időt a várható kezdésig. Így kikerültük az
utcán, a hazaihoz képest jóval hűvösebb időjárásban ácsorgást.
Mielőtt a várva várt kapunyitáshoz érnék a történetben, né-
hány szó az Aréna Zágráb épületéről, a koncert helyszínéről.
Horvátország legnagyobb sport arénája 2008-ban épült, 2009-
ben adták át. 15 ezer fő befogadására alkalmas. Az adatok keresése közben természetesen itt is találtam magyar vonatkozású adatot: ugyanis a felettébb jellegzetes, impozáns épület kivitelezésében egy magyar cég is részt vett. A mélygarázs, illetve a földszinti parkoló 926 személygépkocsi és 38 busz számára elegendő. Az Arena 90.340 négyzetméternyi alapterülete hat szintre oszlik, tervezésekor eleve figyelembe kellett venni a fenntartáshoz szükséges okokból, hogy a sportesemények mellett kulturális programok, koncertek, konferenciák befogadására is alkalmas épületre van szükség.
Tehát visszatérve eredeti témához, délután 17 óra körüli érkezésünk után végre 19,30-kor megnyíltak az Aréna kapui. Pici
elégtételül szolgált, hogy az elsők között besorjázva láttuk,
hogy a horvát közönség is kezdett szállingózni, egyértelműen
Ők is a jegyeken szereplő kezdésre jöttek.
Meglepő volt számunkra, hogy sem a folyosókon, sem a lelátón nem találtunk, nem vásárolhattunk a koncertre készített
programfüzetekből, azokat csak és kizárólag a VIP szektorokban helyet foglalóknak tették ki.
Fura tapasztalat volt még, hogy az Aréna ugyan egy sportlé-
tesítmény, de végül is ez a koncert egy komolyzenei programként szerepelt mindenhol. Egy operaénekes, egy világhírű tenor koncertje volt, ennek ellenére a kezdéskor és a szünet után
is a nézők, behozták a nézőtérre sörös poharaikat, pattogatott
kukorica árus járkált a széksorok között(?).
Végre elérkezett a bűvös 21,00 óra, felcsendült a koncert első dallama, Donizetti: Don Pasquale nyitánya. A karmester
most is Eugen Khon volt, aki ezen az estén a Szlovén Filharmonikusok Zenekarát vezényelte.
A koncertre Domingo partnereként Angel Blue és Micaela
Oeste amerikai szopránénekesnőket, horvát vendégeként pedig a jelenleg legünnepeltebb popénekes, Tony Cetinskit hívta
meg.
A vendégekről nem sokat tudtunk, egyedül Angel Blue szép
hangja, kedves, mosolygós arca volt ismerős, hiszen a 2009-es
magyarországi Operália énekverseny 2. helyezettjeként hallottuk Pécsen, majd a döntőben az Operaházban. Angelt hallhattuk még a 2010-es budapesti Nyárköszöntő Operagálán is.
Tehát az említett nyitány után számunka az est egyik fénypontjaként várt Otello „Szerelmi duett” következett Placido Domingo és Angel Blue előadásában. Igen érdekes volt a
tanítványt a Mester partnereként hallani, de nagyon jó érzés
is egyben, hiszen a duett eleve csodálatos zene, a két énekes
hangja, előadása pedig tökéletes hitelességgel adta vissza Verdi mondanivalóját. (A nézőtéren pedig fogyott a sör és csörgött a pattogatott kukorica... no comment!)
Domingo – mint mindig – most is fantasztikus volt, azt hiszem, ezt felesleges megemlíteni is.
Micaela Oeste eddig ismeretlen nevét olvasva kíváncsian
vártam és bevallom nagyon jó volt hallani Őt. Szép hang, kedves, szimpatikus megjelenés. Első, szoprán hangját megmutatandó, Micaela is Donizetti egyik kevésbé ismert operájának
áriájával lépett a közönség elé, jókora tapsot aratva azzal. A
koncert folyamán Micaela Oeste többek között Rigoletto és
Gilda „Bosszú-áriáját” énekelte a Maestroval, méghozzá gyönyörűen.
A teljes program részletezését inkább kihagynám. Ahogy azt
már megszoktuk, a koncert I. részében opera áriák és duettek,
míg a II. részben inkább az operett és a musical részletek kapták a főszerepet. Ekkor érkezett a horvát vendég, Tony Cetinski. Ő két könnyebb dallal nyitotta a koncert II. részét, később Domingoval énekelte az „O sole mio”-t.
Természetesen Horvátországban is hatalmas sikere volt Lehár
Ferenc operett részleteinek, Bernstein West Side Storyjából a
Tonight és a jól ismert a My Fair Lady betétdalának (Ma éjjel
táncolnék) is.
Miért fontos egy elkötelezett Domingo rajongónak ismét koncerten hallani a neki legszebb hangot? Ennek is van ésszerű
magyarázata:
egyrészt, mert minden alkalmat ki kell használni, amikor Domingot élő előadáson hallhatjuk,
másrészt azért, mert 2010. december 16-án pozsonyi koncertjén mutatta be először a Maestro ezt az átdolgozott, „felfrissített”, új részletekből öszszeállított repertoárját. Az új részletek között kellemes meglepetésként hallgattuk például az eddig koncertjein nem szereplő Andrea Chénier áriáját (Nemico della patria).
A hivatalos programmal ellentétben végül nagy örömünkre
– ha már a kezdést eltolták egy órával – a ráadások száma jelentős volt. Tulajdonképpen talán nem túlzás, ha azt írom, egy
teljes III. részt kaptunk a ráadás dalokkal.
A már megszokott módon Domingo megénekeltette közönségét, a Besame muchot legalább olyan hévvel énekelte lelkes
közönsége Zágrábban is, mint azon a 2009-es pécsi éjszakán
mi. Lara: Granadája nélkül természetesen nem létezhet Domingo koncert és ez így volt most is.
Az abszolúte „most már vége” érzés akkor következett, amikor Domingo a színpadra szólította az összes résztvevőt és
Ők négyen elénekelték búcsúzásként a Non ti scordar de me...
(Nem felejt el engem, itt: Nem felejtünk el) jól ismert, keser-édes búcsú dallamait.
Csodás este volt! Ennek az emlékéből megint egy ideig el-
éldegélek, miközben lesem-várom, talán jövőre is láthatom,
hallhatom Őt... ha esetleg nem itthon, akkor valamelyik szomszédos országban. Oda is elmennék, csak hallhassam Domingo hangját, láthassam azt a kedves mosolyt, ami akkor jelenik meg az arcán, mikor egy szép ária után a felcsattanó tapsot hallgatva köszöni szépen az ünneplést. Belefeledkezve hallgatni a számomra legszebb hangot, melyet csak két tenyerem végtelenített összeütésével tudok honorálni. Meggyőződésem, hogy én sokkal többet kapok minden alkalommal, amikor az Ő hangja vigasztal, felejteti a napi gondokat, mint amennyit az összerakosgatott forintjaim jelentenek a jegyáráért!
Mert Őt mindig ünnepelni KELL! Elfogult, határtalanul elfogult vagyok Domingo hangjával, egész egyéniségével kapcsolatban. Hiszem, hogy az Ő hangja az a hang, amely rajtam kívül sok százezer opera és zenekedvelő ember szívét megsimogatja, sok-sok embernek – ahogy nekem is –, az Ő hangja
jelenti a teljes, felhőtlen örömöt, a maximális, minden gondot,
bajt, bánatot elsöprő CSODÁT!
Bocsássák meg nekem, hogy megint külön egy mondatban kiemelem, a nekem oly sokat jelentő spanyol zarzuela, a Maravilla legszebb áriáját; az édes-bús dallam első taktusainál bizony nekem ebben az évben is kigördült a könnycsepp az szememből.
Hiszen megint nyertem egy évet! Megint sikerült megérnem,
átélnem az újabb élményt és a következő „találkozásig” ennek
a fantasztikus estének minden pillanatát elraktározom.
Köszönöm a csodálatos estét barátaim és a magam nevében
is, Maestro!
Csontos Tamásné
Megjelent az ESE-Híradó Pécel-Isaszeg-Gödöllő Kistérségi Közéleti és Kúlturális Havilap 2011. npvemberi számában!
AJÁNLOM AZ OLDALT
