|
Nem is olyan nagy dolog
faymiklos.hu 2019.09.10. 18:22
2019. szeptember 9.
- Fáy Miklós
Elég pontosan emlékszem az Izraeli Filharmonikusok első magyarországi fellépésére. A Kongresszusi Központban volt, abban az évben, amikor Magyarország, talán elsőként a kommunista országok közül, újra fölvette a diplomáciai kapcsolatot Izraellel. A politika vidám dolognak látszott, elég nagykövetet cserélni, és jönnek a filharmonikusok, hozzák magukkal Itzhak Perlmant. A karmester Zubin Mehta volt, a szünetben mentem aláírásokat beszerezni, és még olyan apróságok is megmaradtak, hogy Mehtának el volt szakadva a jobb karján az inge, keresztirányban. Úgy öt centi volt a hasadás.
Eltelt, ha jól számolom, harminc év, Perlman már nem hegedül, de Mehta még vezényli az Izraeli Filharmonikusokat. Tudunk a betegségéről, a koráról, hogy valószínűleg utoljára látjuk, de így is kissé meg van rettenve a közönség, amikor soványan, lassan, botra támaszkodva jön be a karmester. Leül. Szinte észrevétlenül kezdődik el a Mahler 3. szimfónia, én még várom a mocorgás elülését, a nagy nekiveselkedést, de már szól az első tétel. Aztán a tétel végén sincs nagy szünet, épp csak bejön az énekesnő, és már megyünk tovább.
Zubin Mehta soha nem volt pózolós karmester, ahányszor láttam, mindig a korrekt megvalósítás érdekelte, világosak voltak a mozdulatok, egyértelműek az instrukciók. Aztán ebből bármi kisülhetett, vagy épp nem sült ki semmi nagy, csak az, amit a mozdulatok jelentettek, világosság, üzembiztonság, tisztaság.
Volt ez kevés, volt sok, meglepően sok, nem is olyan régen épp a Müpában, a Saint-Saens Orgona-szimfónia esetében. Most voltaképpen kevés, de valamiért mégis sok, a nagy búcsú, szívettépő zokogás helyett valami csodás józanság: nem megrendülni jöttünk, hanem zenélni. Furcsa módon most épp ettől kell megrendülni. Még azt sem mondom, hogy végigjárjuk az utat. Elindulunk rajta, reggel, dél, este, éjszaka, még át is lépünk a transzcendenciába, az éjszakai énekhang után megnyílik a mennyország, csak szeress, és minden rendben van. Minden meg van bocsátva.
Innét már nem megyünk tovább. Az utolsó tétel tényleg csak elhangzik. Hogy miért, nem tudom, talán elfáradt Mehta, vagy ez most így volt jó, ez a pillanatnyi józanság volt a legmegfelelőbb befejezés, mint Babits Balázsolás című versében. Te jól tudod, mit ér az élet, s hogy talán nem is olyan nagy dolog a halál.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés