Pavarotti összevonja a szemöldökét
faymiklos.hu 2019.09.10. 18:58

2019. szeptember 6.
- Fáy Miklós
Igazából nem összevonja, hanem… Szóval ez csak olyan igazságot Luciano Pavarottinak bejegyzés, mert mégis az a közmegegyezés, hogy Domingo az operai teljesség, a hang, a zeneiség és a színészet egysége és feltehetően soha, de legalábbis nem gyakran visszatérő együttállása, ami valószínűleg igaz. Pavarotti meg a „csak hang”, kijön, kitátja a száját, kijön belőle valami felfoghatatlan csoda, de azt senki ne várja, hogy ezzel az alkattal hitelesen el lehet játszani az egyiptomi hadvezért vagy az éhező párizsi költőt. Ez viszont nem igaz.
http://www.youtube.com/watch?v=05k7L7Cryt0
English version:
It doesn't really merge, but ... So that's just the truth for Luciano Pavarotti's entry, because it's the consensus that Domingo is the unity of opera, sound, music and acting, and probably never, or at least not often, a recurring affair that is probably true. . Driven by the "voice only", he comes out, opens his mouth, some unimaginable wonder comes out of it, but no one expects this figure to be a credible play for the Egyptian warrior or the starving poet of Paris. But that is not true.
Mert ott voltam, amikor az éhezőt játszotta, és igaz, tényleg az volt az első és legnagyobb élmény, hogy fölment a függöny az Erkelben, és ott ült a színpadon, egy asztal mögött Luciano Pavarotti. És az is igaz, hogy nem játszották el Kincses Veronikával a nagy asztal alatti tapogatózást, hol a kulcs, hol a kulcs, hopp, ez a keze, che gelida manina. Pavarotti, ha letérdelt volna, nyilván csak jaj a hátam, jaj a derekam alapon tudott volna csak fölállni. Úgyhogy inkább állva maradt, és egyszerűen megfogta kis Mimije kezét, jöhet az ária. De egy kicsit korábban, amikor kopogtattak az ajtón, ki az, kérdezi, bocsánat, válaszol kintről a kis Mimi. És akkor Rodolfo azt mondja, hohó, una donna. A legtöbb énekes ilyenkor megigazítja a nyakkendőjét, vagy valami hasonlót csinál. Pavarotti két gyors mozdulattal végigsimított a szemöldökén. Nyilván egy régebbi előadásban javasolta a rendező, vagy magától jött az ötlet, és megtartotta. És két ilyen apró mozdulat is lehet színművészet, elhelyezi a figurát, egy könnyű nevetés is végigfut tőle a nézőtéren. És nem múlik el, úgy értem, aki látta, épp úgy emlékszik rá, mint én, pedig 33 éve történt. Az énekes meg tizenkét éve halott.
Because I was there when he was starving, and it was really the first and greatest experience of climbing up the curtain at Erkel and sitting on the stage behind a table by Luciano Pavarotti. And it is also true that Veronica Treasure was not playing the groping under the big table, where the key, sometimes the key, oops, this is her hand, che gelida manina. Pavarotti, if he had knelt down, obviously only woe was on my back, woe on my waist. So he stayed and just grabbed little Mimi's hand, the aria could come. But a little earlier, when they knocked on the door, who's asking, sorry, replies little Mimi from outside. And then Rodolfo says, hello, una donna. Most singers then adjust their tie or do something similar. Pavarotti brushed his eyebrows in two quick movements. Obviously, in an older performance, the director suggested it, or the idea came up and kept it. And two such small gestures could be acting, placing the figure, and a light laugh running from it across the auditorium. And it doesn't go away, I mean, whoever saw it just remembers it like I did 33 years ago. The singer has been dead for twelve years.
|